KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

ÉSZT – ELŐZETES

KONVERZIÓ – régi és új a kortárs észt építészetben

Az utóbbi évtizedben rengeteg  minden történt az észt építészetben, Észtország továbbra is lázasan építi az identitását. Míg tavaly az észt családi házak legjava mutatkozott be a Modemben, a mostani tárlat kurátora, Andrus Kõresaar elsősorban a nemzetközi színtéren is figyelmet keltett középületekre fókuszált. Az általa összeállított válogatás szemléletes például szolgál arra, hogyan lehet sikeresen ötvözni az újat a régivel: miközben az új világosan megjeleníti a korunkra jellemző stílusjegyeket, a régi sem veszít értékéből. A kiállítás tükrözi az észt építészek gondolkodásmódját és a városi környezet fejlesztésénél irányadó szemléletet, illetve felhívja a figyelmünket arra, hogy új városi terek kialakításakor érdemes a korábbi rétegekkel is számolni.

A korszak építészetére, várostervezésére jó példa a tallinni Rotermann negyed, ahol vakmerő és friss megközelítéssel újították fel – lényegítették át a műemlékvédelem alatt álló épületeket. A tárlaton látható többek között a 2013-ban Europa Nostra nagydíjjal elismert tallinni Hidroplánhangár (napjainkban az Észt Tengeri Múzeum egyik részlege), vagy a Stalker forgatási helyszínéül is szolgált egykori ipari épület, a Kultúrkatlan, amely ma már formabontó kulturális rendezvények színhelye, és az Észt Építészeti Központnak is otthont ad.

A kiállítás az Észt Kulturális Minisztérium, az Észt Kulturális Alap, a KOKO Arhitektid építésziroda, a londoni Észt Nagykövetség, a Helsinki Észt Nagykövetség, az Észt Építészek Szövetsége és az Észt Építészeti Központ együttműködésében valósult meg.

Fotók: Kaido Haagen, Martin Siplane, Tiit Veermäe, Arne Maasik

A kiállítás az Észt hét debreceni programsorozatának része, az Észt Intézet és a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara együttműködésében valósul meg.

Időpont: 2016. március 24., csütörtök
Helyszín: MODEM (Debrecen)


Forrás: http://hbmek.hu/eszt-elozetes/

Sajtó: 


Létrehozás időpontja: 2016-03-04 05:56:31
Utolsó módosítás időpontja: 2016-03-04 06:00:51
Beküldő: Radics Beatrix
Megtekintések száma: 4939
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=43337