KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében

Október 15-én Budapesten tartja éves konferenciáját a Teleki László Alapítvány. A Kárpát-medencei épített örökség védelméért és megújításáért dolgozó szervezet mozgalmas és tevékeny másfél évre tekinthet vissza: 2019-ben és 2020 első felében zajlottak a határon túli műemlékeket megújító program, a Rómer Flóris-terv munkálatai, folyt a felvidéki Borsiban álló Rákóczi-várkastély restaurálása.

Az alapítványhoz köthető projektek során több szenzációs művészettörténeti felfedezésre került sor – többek között a viski (Kárpátalja) református templom középkori falképeinek feltárására, vagy a hajdani Maros megyei kolostorlánc nyomainak megtalálására. 2019 óta az alapítvány szervezi az anyaországi Népi Építészeti Programot, amelynek legutóbbi támogatási felhívására rekordszámú érdeklődő jelentkezett.

Van tehát mit számba venni. A konferencián Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója összegez, ezenkívül számos izgalmas előadás lesz hallható a Kárpát-medencei örökségvédelem témakörében. A részletes programot a mellékletben találja.

· A konferencián mutatjuk be a Teleki László Alapítvány új folyóiratát, a Kárpát-medencei műemlékvédelem legfontosabb fejleményeiről tudósító In situt.

· Bemutatjuk a „Toronyiránt” néven elérhető applikációt, amelynek első állomása nyolc dél-erdélyi templom meglátogatására hívja a kirándulókat.

· A konferencián Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adja át a Kárpát-medencei örökségvédelemben végzett kimagasló munkáért járó Granasztói György-díjat.

Tekintettel az egész világot sújtó koronavírus-járványra a konferencia online kerül megrendezésre.

A konferencia nyilvános, de azon csak előzetes regisztrációt követően lehet részt venni.

Letölthető tartalom:

Konferenciaprogram

Regisztrációs lap


Létrehozás időpontja: 2020-10-13 17:17:32
Utolsó módosítás időpontja: 2020-10-13 17:19:17
Cimkék: megújuló, kárpát, medence; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 211
Rövid link: http://www.mek.hu/index.php?id=46234