A Bánáti + Hartvig Építész Iroda épülete és Kopacz Hanna terve nyerte az idei Média Építészeti Díját
2021. november 6-án 17. alkalommal ismerték el az idei év legkiemelkedőbb alkotásait a Média Építészeti Díja gála keretében az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Kedves Kollégák!
A 2010-ben alapított Ezüst Ácsceruza díj – mely 2020-tól a Magyar Építőművészek Szövetsége gondozásába került – szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban (nem szakmai lapokban, folyóiratokban) megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást.
A Pro Architectura pályázat kiírója a Miniszterelnökség, a díjat 2015-ben azzal a szándékkal újították meg, hogy elismerésben részesítse azokat, akik bármilyen módon hozzájárulnak építészeti környezetünk jobbá tételéhez.
A Miniszterelnökség által adományozott kitüntetéssel az Építésztervezők, a Kivitelezők, és Építettők teljesítményét ismerték el.
A díjakat Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át, aki egy hét tagú szakmai bizottság javaslata alapján döntött a kitüntetettekről.
Mint azt az eddigi években megszokhatták, a nemzetközi zsűri idén is harminc projektet választott ki az elmúlt egy évben publikált legizgalmasabb munkák közül. Ezek között van számos lakóház, középület, kortárs művészeti alkotás és műemléki helyreállítás is.
A Budavári Lovarda épület aranyérmet nyert az IFD AWARD 2021 Tetőfedő Világbajnokságon Fémlemezfedések kategóriában!
MEGHÍVÓ
A Komárom-Esztergom Megyei Építész Kamara tisztelettel meghívja Önt Az Építészet Hónapja keretében megrendezésre kerülő „Az Év Háza Komárom-Esztergom Megyében” Díjátadásra, Kiállítás megnyitóra, épületlátogatásra.
A rendezvény időpontja: 2021. október 21. csütörtök 14:30 óra
Helyszín: Kapcsolatok Háza, Esztergom, Széchenyi tér 14. előtte találkozó az exKOMÁROM állóhajón a Mária-Valéria híd lábánál.
A Magyar Művészeti Akadémia tagozatai évente két-két személy részére ítélik oda a tagozati díjakat, amely közül az egyik határon túli, vagy diaszpórában élő művész, illetve művészetelméleti szakember elismerésére szolgál. A díjazottak számára a tagozati díj lehetőséget biztosít az Akadémia köztestületi tagságára. A 2021-es tagozati díjakat az elnökség jelenlétében 2021. október 18-án adták át a tagozatvezetők a Magyar Művészeti Akadémia irodaházában.
Szívből gratulálunk a nyerteseknek, és köszönjük a szponzoroknak a támogatást, amely lehetővé tette a díjak és a gálaest megvalósulását!