NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TERVEZŐI AJÁNLATTÉTELRE!
NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TERVEZŐI AJÁNLATTÉTELRE a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. új vadfeldolgozó üzemének tervezési munkáira (nem közbeszerzés)
A PÁLYÁZATI FELHVÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ / LETÖLTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE!
Pályázati határidő: 2015.03.27
A MEDIAWAVE Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszéke nyilvános, titkos hallgatói ötletpályázatot ír ki Magyarország valamennyi felsőfokú építészképzésben résztvevő hallgatója számára. A tervpályázat célja a 25. MEDIAWAVE fesztivál központi helyszínét adó komáromi Monostori Erőd Dunai Bástyáját kettéválasztó FAL megtervezése és megépítése. A Falat a Kiíró a Bíráló Bizottság ajánlását figyelembe véve a kiválasztott pályázat/pályázatok szerzőjének/ szerzőinek bevonásával, közösségi építéssel a fesztivál első három napjában kívánja megvalósítani a pályázaton induló hallgatók önkéntes közreműködésével.
Budapest Főváros Önkormányzata pályázatot hirdet a Vörösmarty téri rendezvények egyedi arculatú vásári pavilonrendszerének tervezésére.
Cél, hogy a tér rendezvényei megújuljanak, a kereskedelmi pavilonok és vendéglátó egységek karakteres és egységes dizájnt kapva emeljék a fővárosi rendezvények színvonalát. A pavilonrendszernek alkalmasnak kell lennie a turisztikai szempontból legjelentősebb karácsonyi vásár kiszolgálására, de emellett elvárás, hogy valamennyi vásárra és rendezvényre (könyvvásár, tavaszi fesztivál) adaptálható legyen.
A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Ferencvárosi Közterek Alapja pályázatot hirdet. Olyan civil programokat támogatnak, amelyek ízelítőt adnak abból, hogy miképp alakíthatóak a közterek széppé, érdekessé, szerethetővé, vidámmá, hasznossá, értékessé.
A Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület meghirdeti a Köztérmegújítási Nívódíj 2015 pályázatot. A Nívódíjat az arra érdemesnek talált megújult közterek nyilvános pályázat keretében nyerhetik el.
A pályázat beadási határideje 2015. március 30. 12:00 óra, munkanapokon 9.00 és 15.00 óra között a MUT Titkárságán (1094 Budapest, Liliom u. 48.). Postai feladás esetén a beérkezés határideje 2015. március 31.
Városépítészeti szempontból a főváros parkjainak és tereinek problémája, hogy berendezéseik, például a padok vagy a hulladékgyűjtők gyakran elavultak, nem komfortosak, valamint nem tükröznek egységes arculatot. Ennek a problémának a megoldására hirdetett pályázatot a FŐKERT és a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF), a Design Terminállal és a kreatív építészeti installációiról ismert Hello Wood alkotócsoporttal együttműködve - közölték a szervezők.
Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) pályázatot hirdet a " 2014 ÉV TETŐJE " nívódíj elnyerésére, Magastető, Lapostető és Bádogos munkák és Energiatudatos épületburok szekciókban
A pályázati anyagok postára adásának határideje: 2015. január 31.
A PEST MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A WÉBER ANTAL DÍJ 2015. ÉVI ADOMÁ-NYOZÁSÁRÓL