Budapest egyedülálló természeti, táji helyzetével harmóniában lévő épített örökség fenntartása és értékalapú fejlesztése érdekében Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara 2023 júliusában nyilvános pályázatot hirdetett a Budapest Építészeti Nívódíja 2023 elnyerésére.
A minden évben meghirdetésre kerülő pályázat feladata és célja, hogy a Budapest Építészeti Nívódíja átadásával elismerje és a nyilvánossággal megismertesse a városképet formáló, legkiemelkedőbb építészeti alkotásokat.
A Bíráló Bizottság tagjai: Kerpel-Fronius Gábor az „okosvárosért és részvételiségért” felelős főpolgármester-helyettes (a Bizottság elnöke), Eltér István a Budapesti Építész Kamara elnöke, Bardóczi Sándor Budapest főtájépítésze, Herczeg László a Budapesti Építész Kamara alelnöke, Deichler Tímea építész, Soltész Noémi építész, Varga Bianka építész.
A 2023. évi pályázatra beérkezett 23 pályamű közül a Bíráló Bizottság hat helyszínt tekintett meg. Végül egy Nívódíj, és öt Dicséret átadása mellett döntött.
Az ünnepélyes díjátadó 2023. december 1-jén délután volt a FUGA Budapesti Építészeti Központban, ahol a pályázatra beérkezett minden pályaműből készült kiállítás is megtekinthető.
A Budapest Építészeti Nívódíja 2023 elismerésben részesített épület tervezői emlékplakettet, a Dicsérettel minősített tervezők díszoklevelet és mindannyian pénzjutalmat vehettek át.
A Budapest Építészeti Nívódíja Bíráló Bizottsága idén is azokat a kiemelkedő ötleteket, elképzeléseket díjazta, amelyek méltók a város múltjához, meghatározzák a jelenét és követendő válaszokat adnak a jövő kihívásaira.
Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar - Bp., VIII., Szentkirályi utca 12.
Építész felelős tervező Bődi Imre, Frikker Zsolt
Belsőépítész tervező: Bődi Imre, Frikker Zsolt (Studio Fragment Kft.), Csóka Bálint (Kroki Stúdió)
Táj-és kertépítész tervező: Doma-Tarcsányi Judit, Bőcs Beatrix (Gardenworks Kft.)
Építész munkatársak: Buzás Bence Álmos, Nagy Zsuzsanna, Lőw Márton, Bajusz Csaba Ádám, Mottl Rita
Tartószerkezetek: Szaniszló Gábor (Tetra-Plan Kft.), Móczár Balázs (Geoexpert Kft.)
Mélyalapozás: Ament András (AA4 Mérnökiroda Kft.)
Épületvillamosság: Artrea Consulting Kft.
Épületgépészet: Viczai János
Sprinkler: Molnár Gábor (Piroplan)
Épületszerkezetek: Sipos Gergő (Arkkhitehti Kft.)
Tűzvédelem: Dr. Takács Lajos Gábor
Akadálymentesítés: Babits Bernadett
Konyhatechnológia: Gauland András (Teco Gastro)
Felvonók: Déri László (Viron Mérnökiroda Kft.)
Út- és közlekedés: Balogh Balázs
Építtető: Semmelweis Egyetem
Bonyolító: Bmsk Zrt.
Kivitelező: Laki Épületszobrász Zrt.
A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar új épületének országos, nyílt, titkos építészeti tervpályázat első díjas terveként való megvalósulásának folyamata példaértékű. A tervezők olyan tiszta, erős építészeti koncepciót hoztak létre, amely szinte változtatás nélkül felépülhetett. Mindezt kiegészíti a Semmelweis Egyetem példamutató megbízói magatartása, a terv megvalósulásának elősegítése, illetve a tervpályázatot támogató hozzáállása. A Szentkirályi utca 12. szűk foghíjtelkén felépült új épületrész a racionális szerkesztésmód, a belső átrium köré szervezett világ, a közlekedőrendszer, a tömbbelsőben lévő udvarhoz való kapcsolódás módja által szinte észrevétlenül szövődik bele az épületegyüttes rétegződésébe, miközben a közösségi dimenzió egész épületrészt meghatározó jelenléte merőben új nézőpontokat ad. A huszadik század közepétől meghatározó igényeknek megfelelően a kötött funkciójú termek, előadók, laboratóriumok mellett nagy arányban vannak jelen a kommunikációra, a csapatmunkára alapuló informális oktatási tevékenységek színterei is. A rendkívül szorított helyzetben a tervezők a publikus és a privát, külső és belső, lenti és fenti terek közötti átmenetek széles skálájának kihasználásával olyan egybefüggő térstruktúrát alakítottak ki, ahol a köztes terek világos, élő közösségi terekké váltak. Az épület a megvalósítás folyamatával, a városi kontextus kezelésével, illetve kortárs oktatási terek létrehozása tekintetében is példát állít a tervezők és megbízók elé egyaránt, s tervezőinek és megbízóiknak is a becsületére válik.
Dicséretben részesültek:
H151 társasház - Bp., II., Hűvösvölgyi út 151/B
Építész felelős tervező: Déri Dániel, Pásztor Ádám (Studio Kraft Építész Műterem)
Bástya utcai közpark – Bp., V., Bástya utca 1-11.
Építész felelős tervező: Koszorú Lajos (Város-Teampannon Kft.)
Drechsler-palota - Bp., VI., Andrássy út 25.
Generál tervező: Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft.
Sasadi villa - Bp., XI., Botfalu utca 13.
Építész felelős tervező: Földes László
Az M3-as metró középső és déli állomásainak felújítása
(Lehel tér - Nyugati pályaudvar - Arany János utca - Deák Ferenc tér - Ferenciek tere - Kálvin tér - Corvin-negyed - Semmelweis Klinikák - Nagyvárad tér - Népliget - Ecseri út - Pöttyös utca - Határ út)
Bp., VI., VII., VIII., IX., X., XIII., XIX. kerületek
Lehel tér metróállomás
Építész felelős tervező: Hatvani Ádám, Dékány Tibor (sporaarchitects Kft.)
Nyugati pályaudvar metróállomás
Felelős építész tervező: Hatvani Ádám, Dékány Tibor, Czigléczki Attila (sporaarchitects Kft.)
Arany János utca metróállomás
Felelős építész tervező: Csapó Balázs, Germán Tibor (Paragram Stúdió Kft.)
M3 Deák Ferenc tér metróállomás
Felelős építész tervező: Csapó Balázs, Germán Tibor, Gurdon Balázs (Paragram Stúdió Kft.)
Ferenciek tere metróállomás
Felelős építész tervező: Kosztolányi Zsolt, Klopp András (A Plusz Stúdió Kft.)
M3 Kálvin tér metróállomás
Felelős építész tervező: Kosztolányi Zsolt, Klopp András (A Plusz Stúdió Kft.)
Corvin-negyed metróállomás
Felelős építész tervező: Hatvani Ádám, Dékány Tibor, Czigléczki Attila (sporaarchitects Kft.)
Semmelweis Klinikák metróállomás
Felelős építész tervező: Csapó Balázs, Germán Tibor, Strak-Takács Orsolya (Paragram Stúdió Kft.)
Nagyvárad tér metróállomás
Felelős építész tervező: Brückner Dóra (Bognár Kft.)
Népliget metróállomás
Felelős építész tervező: Antal Máté, Tóth Zoltán (Bright Field Studios Ltd.)
Pöttyös utca metróállomás
Felelős építész tervező: Brückner Dóra (Bognár Kft.)
Határ út metróállomás
Felelős építész tervező: Antal Máté, Tóth Zoltán (Bright Field Studios Ltd.)
Letölthető tartalom:
Meghívó a Budapest Főváros Önkormányzata által kiírt és a Budapesti Építész Kamara szakmai lebonyolításában megvalósult pályázat díjátadó ünnepségére.
Díjátadó: 2023. december 1. 1600
FUGA – Budapest, V. Petőfi Sándor utca 5
Kerpel-Fronius Gábor
Budapest Főváros Önkormányzata
okosvárosért és részvételiségért felelős
főpolgármester-helyettes
Eltér István
Budapesti Építész Kamara
elnök
Pályaműveket bemutató kiállítás megtekinthető: 2023. december 1–31.
FUGA – Budapest
MEGHÍVÓ
A Z M T A - M A B É P Í T E T T K Ö R N Y E Z E T I S Z A K B I Z O T T S Á G É S
A Z M M A M I S K O L C I R E G I O N Á L I S M U N K A C S O P O R T
T I S Z T E L E T T E L M E G H Í V J A Ö N T
2 0 2 3 . É V I T U D O M Á N Y Ü N N E P I K Ö Z Ö S P R O G R A M J Á R A
2 0 2 3 . N O V E M B E R 2 9 - 3 0 . , M A B S Z É K H Á Z : M I S K O L C , E R Z S É B E T T É R 3 .
L O K A L I T Á S É S G L O B A L I T Á S A M Ű V É S Z E T B E N É S A Z É P Í T É S Z E T B E N
- A H E L Y I S Z E L L E M I M Ű H E L Y E K É S K Ö Z Ö S S É G E K S Z E R E P E
PROGRAM – NOV. 29.:
LOKÁLIS SZELLEMI MŰHELYEK (moderátor: Molnár Katalin)
9:30 Megnyitó: Mint házigazda köszöntőt mond Prof. Dr. Kocsis Károly MTA rendes tag, a MAB elnöke.
A konferenciát az MMA Miskolci Munkacsoport nevében Bodonyi Csaba DLA MMA rendes tag, regionális
elnök, az MTA-MAB Épített Környezeti Szakbizottság nevében Rudolf Mihály DLA MMA rendes tag,
szakbizottsági elnök nyitja meg.
10:00 Sulyok Miklós Németh Lajos-díjas művészettörténész, akadémikus: Globális és regionális törekvések a
képzőművészetben és az építészetben.
10:30 Zelnik József etnográfus, író, akadémikus: A folklór felemelkedése a késő-modernkor végén
11:00 Dr. Vukoszávlyev Zorán PhD építész, egyetemi docens: Lokalitás és globalitás a hazai és európai
műemlékvédelemben
11:30 Selmeczi György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, akadémikus (SZIMA): Miskolci Új Zenei Műhely –
játék és szenvedély az európai gondolatok mentén
12:00 Dr. Hajdú Ildikó PhD történész: Művészek együttműködése a XX. század első felében – a Miskolci Grafikai
Műhely és előzményei
12:30 Bodonyi Csaba DLA Széchenyi- és Ybl-díjas építész, akadémikus: A Miskolci Építész Műhely története
13:00 Szendvicsebéd és kávé
(moderátor: Rudolf Mihály)
13:30 Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművésznő, akadémikus: Reményik Sándor: Mi marad meg....,
Ancsel Éva: Bekezdések az emberről – részlet, Dsida Jenő: Tekintet nélkül, népdalok
14:00 Dely György Ybl-díjas építész: Egri Építész Kör története
14:30 Szabó Ottó festőművész, szobrász: A kassai Rovás Művészeti Akadémia története
15:00 Golda János Ybl-díjas építész, akadémikus: A Miskolci Kollektív Ház, mint közösségi életforma-kísérlet
15:30 Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító és néprajzkutató, akadémikus: Az
anyanyelv három ajtaja – esszé. Illyés Gyula: Koszorú
16:00 Dr. Káel Norbert zeneszerző és zongoraművész (nakt): Rapszódia
17:30 – 19:00 „Bodonyi 80” - kamara-kiállítás megtekintése a Kós-házban (fakultatív program)
PROGRAM – NOV. 30.:
A HELYI KISKÖZÖSSÉGEK SZEREPE (moderátor: Bodonyi Csaba)
9:30 Szilágyi Szabolcs építész: Kaláka, a közösségi építés – Fürdőépítő kaláka Székelyföldön
10:00 Nt. Szabó Sándor lelkipásztor: Miskolc, református gyermek- és ifjúsági missziós központ 20 éve
10:30 Balogh Attila, Darázs Richárd, Kapusi Krisztián közösségi vezetők: Miskolci átjárók - kultúra, közösség,
helyi identitás
11:00 Sélley Andrea közösségfejlesztő: Helyi kisközösségek szerepe a lokalitásban és a globális térben.
11:30 Jakab Zsolt kisközösségi vezető: Egy új lakótelepi közösség létrejötte és működési hatása a Miskolc-Kilián-
Észak lakótelepen
12:00 Salamin Ferenc Ybl- és Kós Károly-díjas építész, akadémikus: Tokaj – A borvidék építészete –
könyvbemutató
12:30 Szendvicsebéd és kávé
LOKALITÁS ÉS/VAGY EGYETEMESSÉG (moderátor: Molnár Katalin)
13:00 Flach Antal csembalóművész, dr. Soós Gábor DLA hegedűművész, egyetemi docens: Fejezetek egy
miskolci patrióta-kozmopolita, a 125 éve elhunyt Reményi Ede életéből
13:30 Dr. Bereczki Zoltán PhD építész, műemléki szakértő (MAB-ÉKSzb): Helyi és európai értékek a gótikus
építészetben
14:00 Gulyás Gábor filozófus, esztéta: Műveljük kertjeinket! - Bukta Imre Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas
képzőművész, akadémikus idén megjelent könyvének bemutatója
14:30 Dr. Lovra Éva PhD településmérnök, műemléki szakértő (MAB-ÉKSzb): Globális trendek - lokális értékek:
Miskolc építészete az 1930-as években
15:00 Dr. Anthony Gall PhD Ybl-díjas építész: Kós Károly 140 – lokális és regionális értékek egyetemessé válása
15:30 Rudolf Mihály DLA Ybl- és Kós Károly-díjas építész: Szent Erzsébet helyi és világra szóló jelentősége – a
sárospataki bazilika minor és a Szent Erzsébet ház rekonstrukciója
16:00 "Húzzad édes muzsikásom" - Közreműködnek, a Táncházzenei Átörökítés Miskolcon pályázati projekt
népzenész növendékei és tanárai, valamint Rudolfné Matiscsák Eszter és Rudolf Vince néptáncosok
16:30 Zárszó
A rendezvény szervezője és lebonyolítója:
az „Égerszög-Művésztelep” Közhasznú Alapítvány és a „Magyar a Magyarért” Alapítvány (Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat)
A programot összeállította, és a forrást biztosította:
a Magyar Művészeti Akadémia Miskolci Munkacsoportja, valamint
a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága
Épített Környezeti Szakbizottsága.
A Mathias Corvinus Collegium és a Scruton egész napos konferenciát szervez, amely a poszt-posztmodern időszak építészeti kérdéseire és tendenciáira igyekszik reagálni. A modern építészet százéves története sok tanulsággal szolgált, de legfőképpen talán a múlt ismeretének megkerülhetetlenségére hívja fel figyelmünket. Konferencia előadói arra keresik a választ, hogy milyen utak és lehetőségek állnak napjaink építészei előtt.
A rendezvényen köszöntőt mond Lánczi Péter, az MCC általános főigazgató-helyettese; Erhardt Gábor, az MCC Építészet és emlékezet műhely vezetője, melyet Robert Adam, angol építész, a Robert Adam Architectural Consultancy alapítójának Szépség, közösség és megértés című nyitóelőadása követ. Az esemény izgalmas előadásokon keresztül válaszol az építészet legaktuálisabb kérdéseire. Joseph Jutras, az Institute of Traditional Architecture alapítója, a népies építészetről ad elő, míg Stephen Sholl, az MCC munkatársa a közelmúltban elkészült, a magyarok építészeti preferenciáira rákérdező reprezentatív közvéleménykutatás eredményeit ismerteti, Hörcher Ferenc, a NKE Politikai és Államelméleti Kutatóintézet intézetvezetője és Windháger Ákos, PPKE oktatója a Scruton-i szépségeszmény megnyilvánulási lehetőségeiről beszélnek más-más, aspektusból. Turi Attila, az MMA elnöke és Gutowski Robert, a Budavári Palota rekonstrukciójának tervezője építészeti ars poetica-jába enged betekintést. Jáger-Lőrincz Orsolya, az MCC Építési beruházási igazgatója az intézmény által tervezett építési beruházások szellemi hátterét ismerteti, Lánszki Regő államtitkár pedig a most formálódó építészeti törvény alapvetésiről beszél.
Helyszín: CC Scruton (1113. Tas vezér utca 3-7.)
Időpont: 2023. november 29. (szerda), 9:00
Az eseményen való megjelenés előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát és interjúigényét az eszter.lappints@mayweather-miller.com, a blanka.zetenyi@mayweather-miller.com és a timea.csorba@mayweather-miller.com e-mail címeken jelezze!
A WWF Magyarország és az Austrotherm Kft. együttműködésében megvalósuló projekt részeként a hőszigetelő anyag gyártó GRAFIT REFLEX homlokzati hőszigetelő lemezt biztosít a Fejér megyei községi óvoda hőszigeteléséhez.
Magyarországi kistelepülések körében végzett energiahatékonysági felmérést a WWF Magyarország (World Wildlife Fund) Klíma és Energia munkacsoportja. A 2023. februárjában elvégzett felmérésben az összes magyarországi, 5000 fő alatti lakossággal rendelkező települést megkeresték, végül minden ötödik önkormányzat – 589 – kitöltötte és visszaküldte a kérdőívet.
A projektben felajánlott támogatás - Austrotherm hőszigetelő anyag - végül egy óvoda épület homlokzatára kerül Szabadhídvégen, Fejér megye déli részén, a Balatontól 20 km-re található településen. A község óvoda épületére 15 cm vastag Austrotherm GRAFIT REFLEX homlokzati hőszigetelő lemezt tesznek.
Energiaválság a kistelepüléseken
A kutatás fókuszterülete az energiaválság hatására hozott energiagazdálkodási intézkedések, energiastratégiák volt, valamint célul tűzték, hogy a középületek energetikai állapotáról és fejlesztési tervekről is képet kapjanak. A kérdőív az energiaszegénység mértékére, segítő és/vagy szemléletformáló önkormányzati programokra is rákérdezett. A WWF 2017-ben készített már egy hasonló felmérést, ahol lehetőség nyílt rá, összehasonlította annak az eredményét az idei adatokkal.
Az energiaválság csaknem az összes válaszadó önkormányzatot valamilyen különleges intézkedésre ösztönözte településén a rezsiszámlák hatékonyabb kigazdálkodása érdekében. Az önkormányzatok felénél különösen nagy terhet jelentett a fűtésszezonban az önkormányzati épületek fenntartása, legtöbbször alacsonyabb hőmérsékletet tartottak közintézményekben, számos épületet bezártak és más intézményekkel összevontak. A válaszadók egyharmada tervezi hőszigetelés, fűtéskorszerűsítés megvalósítását.
Mélyfelújítással az energiahatékonyság felé
A felmérés révén 1932 középület állapotáról kaptunk képet - hivatal, művelődési ház, óvoda, egészségügyi intézmény -, mely közel 580 ezer m2-t reprezentál. A 2017-es felmérés eredményeivel összevetve azt látjuk, hogy a középületek energiahatékonysági állapota jelentős mértékben javult. Habár ez örömteli tény, sok esetben a hőszigetelés nem a legmegfelelőbb minőségben történt, ami magában rejti a ’lock-in’ hatás veszélyét, amikor is a felújítás, habár energiafelhasználás csökkenéssel jár, az nem hozza az elérhető legjobb eredményt, évtizedekre bebetonozva a kisebb kibocsátáscsökkentést. A mélyfelújított épületek kapcsán mondható el egyértelműen, hogy minél több ilyen épület van egy településen, annál kisebbek a rezsigondok.
IDŐPONT: 2023. NOVEMBER 30. KAPUNYITÁS/KIÁLLÍTÁS 14.00, GÁLAEST 18:00
HELYSZÍN: A MATE (VOLT KERTÉSZETI EGYETEM) VILLÁNYI ÚTI CAMPUSÁNAK „K” ÉPÜLETE. 1119 BUDAPEST, VILLÁNYI ÚT 35-43.
4 főből álló lelkes szervezői csapat, 30 cég anyagi támogatása, tucatnyi segítő ember lelkesedése, tanácsadása, eredményeképpen 2. alkalommal osztunk szét több, mint 5 millió forintnyi nyereményt tájépítész tervezők között.
Az egyik legdinamikusabban fejlődő tervezési szakterület ma a tájépítészet. A jogszabályi változások, az EU-s támogatások majdnem folyamatos jelenléte, a döntéshozók hozzáállásának változása, és a klímaszorongás mind azt eredményezik, hogy tájépítészetről egyre több szó esik. A Tájépítészeti Nívódíj azzal a céllal jött létre, hogy a tervezők díjazásán túl minél szélesebb közönség lássa és ismerje meg, kik állnak egy-egy közterület rehabilitációja, egy park létesítése, vagy egy bonyolult, környezetünk pozitív változását elősegítő kutatási, tervezési munka, vagy éppen egy város zöldfelületeinek fejlesztése mögött. A TÁJÉPTÉSZEK, akik idén 10 kategóriában indulhattak megvalósult projektjeikkel:
SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT!
Magyar Tájépítészek Szövetsége
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1713495725835497/1730405450811191/
Meghívó Rudolf Mihály építész, az MMA rendes tagja és útitársai tárlatának megnyítójára!
Időpont: 2023. november 24 17.00 óra
Helyszín: Tokaji kulturális központ