2014. március 6-9. / Toldi mozi
A KÉK idén márciusban hatodik
alkalommal rendezi meg a Budapesti Építészeti Filmnapokat. Az idei
kiadással új fejezet kezdődik a fesztivál életében: a korábbinál jóval
több szakmai támogatással és növekvő nemzetközi figyelem közepette
vágunk neki a négynapos eseménynek.
Miután az elmúlt években jelen voltunk a legfontosabb nemzetközi építészeti filmfesztiválokon, illetve vetítéseket szerveztünk Párizstól Bécsen, Brnón, Varsón és Krakkón keresztül egészen Kijevig, munkánk gyümölcse idén kezd beérni: felhívásunkra több mint száz film érkezett, a világ minden tájáról. Ezek legjobbjait mutatjuk be a Toldi moziban március 6-9. között. Épületben laksz? Szereted a mozit? Akkor március első hétvégéjén várunk szeretettel a Toldi moziban!
A Filmnapok március 6-án a 16 holdnyi föld című filmmel nyit, amely a New York-i Ground Zero újjáépítésének fordulatait mutatja be, a film utáni fogadáson pedig Budapest főépítésze áll majd a dj-pult mögött. A következő napokban számos olyan film lesz látható, amelyek az építészet, a design és az urbanisztika különböző területeit hozzák közelebb, elemzik, mutatják be szokatlan, újszerű nézőpontokból az épített környezet alakulása iránt érdeklődő nézők számára. Az építészeti- és várostervezés dilemmái mellett szó lesz majd az építészet régi és új médiumairól, építészeti fotográfiáról és 3D nyomtatásról, a 21. század egyenlőtlen városfejlődéséről, fenntarthatatlan fejlesztésekről és turizmusról, különleges városi közösségekről, valamint a modern építészet emlékezetéről, az avantgárd épületek sorsáról, illetve a jövőbe vetett tervezői hit átalakulásáról is. Ahogy már a korábbi években megszokhattuk, mindezt átszövik azok a mély és izgalmas, sokszor tragikus, vagy éppen felemelő emberi történtek, amiért önmagában is megéri a fesztiválra látogatni. A személyes nézőpontot erősíti az is, hogy a filmek többségét a rendezők jelenlétében vetítjük, ami a filmek után mélyebb beszélgetésre, megismerésre is lehetőséget ad a nézőkkel közösen.
A Filmnapok programjai idén sem korlátozódnak a Toldi mozitermeire: az előtérben Építés alatt címmel három épületfotós, Batár Zsolt, Bujnovszky Tamás és Sarkantyú Illés képeiből nyílik kiállítás. A tavalyi sikerek után idén a város több pontján is külső fesztiválhelyszínekkel jelentkezünk: a film és a város összekapcsolódását hozza testközelbe a belvárosi moziséta, a Kossuth Lajos utcai Rögtön Jövök galériában két napon át rövidfilmválogatások lesznek láthatók.
A részletes program hamarosan, addig is információ:
W: www.filmnapok.kek.org.hu
F: www.facebook.com/BudapestArchitectureFilmDays
E: filmnapok@kek.org.hu
T: +36 1 322 29 07
Üdvözlettel,
A Budapesti Építészeti Filmnapok csapata
Az Ybl-emlékév programjai
A tervek szerint közel kétszáz program várja országszerte az érdeklődőket az Ybl Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából életre hívott, „2014 Ybl bicentenárium – Magyar Építészet Éve” rendezvényein. A programsorozat január 22-én, Ybl halálának évfordulóján – a magyar kultúra napján – emlékező szertartással kezdődik a Nemzeti Sírkertben, az építész sírjánál.Az emlékév programjai között szerepelnek komolyzenei koncertek, fotókiállítások, konferenciák, emléktábla elhelyezések, szoborállítás, illetve hiánypótló kiadványok megjelentetése, emlékérmek, emlékbélyegek kiadása. Az Ybl Egyesület koordinálása mellett számtalan civil szervezet és intézmény kapcsolódik a programsorozathoz, így például a Petőfi Irodalmi Múzeum, ahol Budapest Transzfer címmel előadásokat, fotókiállítást és koncertet is magába foglaló, háromnapos fesztivált rendeznek, vagy Székesfehérvár, ahol májustól szeptemberig éremkiadással, emléküléssel, kiállításokkal, az Ybl Liget-átadásával emlékeznek a város szülöttjére. A szakmai konferenciák sorát az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete, a Budapest Főváros Levéltára, a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke, a Forster Központ Építészeti Múzeuma és a Hild-Ybl Alapítvány közös rendezvénye nyitja. Zárása pedig az Ybl Egyesület XII. Ybl konferenciája lesz, ahol Ybl mellett Hild Józsefre, Steindl Imrére, Schulek Frigyesre és Lechner Ödönre is emlékeznek majd. A Magyar Művészeti Akadémia székházában illetve az idén átadandó Vigadó előtti téren rendezik meg a IV. Építészek és Zene Világnapját, ahol a népzene, jazz és klasszikus muzsika mellett építészettel kapcsolatos irodalmi alkotások is elhangoznak majd. Mindezek mellett sportrendezvények is szerepelnek az Ybl bicentenárium gazdag kínálatában, így például az Ybl Kupa és balatoni VII. Építészregatta.
Az Ybl-emlékév kiemelkedő programja lesz februárban, az Ybl áltat tervezett Olasz Intézetben rendezendő XVII. Ybl Bál. Április elején a Várkert Bazár I. ütemének átadása, illetve a Magyar Állami Operaházban, Ybl Miklós születésnapján – 2014. április 6-án – sorra kerülő gálaműsor, ahol az 1953-ban alapított Ybl-díjakat is átadják.
A Ybl-emlékév egyik kiemelkedő eseménye a Várkert Bazár átadása
A Magyar Kormány az Ybl Miklós tervei alapján épült, és 1883-ban megnyílt Várkert Bazárt a Nemzeti Program kiemelt részeként kezeli, hiszen az épületegyüttes Budapest, sőt Magyarország egyik fontos épített és kulturális értéke, amely tarthatatlan állapotba került az elmúlt évtizedekben. A 2012-ben, a Magyart Állam és az Európai Unió finanszírozásában megindult Várkert Bazár rekonstrukció célja az állagmegőrzés mellett a védett Duna-parti panoráma esztétikailag elfogadható helyreállítása, rendezett világörökségi környezet kialakítása, és egy új kulturális tér kialakítása. A beruházás teljes költsége eléri a 9 milliárd forintot.A Várkert Bazár épületegyüttesének átadása 2014-ben, az Ybl bicentenárium évében, két ütemben történik.
Elsőként az Ybl Miklós tervei alapján készült, a Dunaparti-panorámát meghatározó, eredeti épületeket adják át 2014 tavaszán. A második ütemben a Várkert Bazár területére épített új objektumokat – konferencia- és rendezvényközpont, mélygarázs, illetve ezek kiszolgáló egységei –, továbbá a teljes egészében megújult kertet veheti birtokba a nagyközönség. Az első ütemhez kapcsolódóan megszépül a nem a Várkert Bazárhoz tartozó, ám közvetlenül mellette lévő Semmelweis Orvostörténeti Múzeum külső homlokzata is. A második ütem befejezésével egyidőben pedig elkészül a Várkert Bazár előtti Lánchíd utca felújítása.
A Várkert Bazár I. ütemének, tehát az Ybl Miklós tervezte, felújított épületegyüttesnek az átadása 2014. április 3-án (csütörtök) 10.00 órakor lesz. A beruházást Orbán Viktor, miniszterelnök adja át.
Az Ybl-emlékév legnagyobb támogatója az NKA
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) immár 20 éve a magyar kultúra legjelentősebb mecénása, amely 1993-as létrehozása óta több mint százezer – jórészt civil – kezdeményezést támogatott, összesen mintegy 120 milliárd forinttal. Az NKA forrásait jelenleg az ötöslottó játékadója biztosítja, amely várhatóan 2014-ben is meghaladja a 10 milliárd forintot. Az NKA rendelkezésére álló keret elosztásáról a felügyelő miniszter és az adott terület szakmai szervezeteinek delegáltjaiból álló kollégiumok döntenek.Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, mint a Nemzeti Kulturális Alap elnöke 2013 végén hagyta jóvá az NKA Bizottságának azon előterjesztését, amely szerint az Alap 2014-ben, összesen 100 millió forinttal támogatja az Ybl-emlékév rendezését. Az ilyen jellegű támogatás nem példanélküli az NKA történetében, hiszen 2013-ban hasonló összegű támogatásban részesültek a Gárdonyi Géza Jubileumi Emlékév programjai.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatását az Ybl-emlékév programjainak szervezői pályázatok útján vehetik igénybe. Az Alap szakmai kollégiumai két körben hirdetik meg pályázataikat – részben az év elején, részben 2014 második felében –, így teremtve lehetőséget arra, hogy a már korábban tervezett események mellett, az év folyamán szerveződő programok is támogatásban részesülhessenek. Az NKA az Ybl bicentenáriumhoz kapcsolódó kulturális rendezvényeken túl kiadványok megjelentetését, szobrok- és emléktáblák avatását, turisztikai és oktatási programokat, illetve konferenciákat is támogat majd.
Ybl Miklós
(Székesfehérvár, 1814. április 6. – Budapest, 1891. január 22.)
Székesfehérváron született, osztrák gyökerekkel rendelkező családja a XVIII. század elején telepedett le Magyarországon. Édesapja jómódú székesfehérvári kereskedő, a megyei választmány tagjaként a városi kereskedőcéh irányításában is részt vett.Ybl Miklós 1825 és 1832 között a bécsi művészeti akadémián tanult, majd Münchenben, Prágában és Olaszországban folytatott építészeti tanulmányokat. Előbb Koch Henrik és Pollack Mihály műépítész vezetése alatt dolgozott, majd 1841-ben Pollack fiával, Pollack Ágostonnal Építészeti Intézetet nyitottak Pesten.
Első jelentősebb megbízását 1845-ben kapta a Károlyi-család fóti kastélyának átépítésére, majd a város szívében ma is álló templom megtervezésére. Ezek a munkák tették ismertté, és lett a XIX. század második felében a magyar főúri körök kedvelt építésze. Olyannyira, hogy 1860-ban Széchenyi István is felkérte a nagycenki birtokán templom tervezésére, aminek elkészültét a legnagyobb magyar már nem élhette meg.
Ybl munkásságát még életében elismerték. Elnöke volt a Magyar Mérnők- és Építészegyletnek, tagja a Fővárosi Törvényhatósági Bizottságnak, majd 1885-ben a főrendiház tagjává nevezték ki. Megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét (1866), 1882-ben pedig a Lipót-rend lovagkeresztje kitüntetést.
Felesége Lafite Franciska. Házasságukból 1864-ben egy fiú született. Ybl Miklós 1891. január 22-én, Budapesten hunyt el.
Ybl Miklós legismertebb alkotásai
Szakrális épületek: Szent István Bazilika (Budapest), Bakáts téri Assisi Szt. Ferenc templom (Budapest-Ferencváros), Fóti r.k. plébánia templom, Kecskeméti evangélikus templom, Ganz Ábrahám mauzóleum, Kazinczy mauzóleum, Szapáry síremlék, Wenckheim kripta
Középületek: Budai Takarékpénztár Székháza, Fővámház (Corvinus Egyetem), Gloriette (Széchenyi kilátó), Képviselőház (Olasz Intézet), Magyar Állami Operaház, Pesti Hazai Első Takarékpénztár Székháza (Ybl Palota), Rác Fürdő, Várkert Bazár épületegyüttes
Kastélyok: Wenckheim vadászkastély (Fáspuszta-Bélmegyer), Károlyi kastély (Fót), Károlyi kastély (Füzérradvány), Károlyi kastély (Parádsasvár), Cziráky kastély (Lovasberény), Wenckheim kastély (Szabadkígyós-Ókígyós)
Paloták: Gr. Pálffy Pálné palotája (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár), Degenfeld-Schomburg palota (Bp. VIII. Bródy Sándor u.) Gr. Károlyi Alajos és Gr. Festetics palota (Bp. VIII. Pollack M. tér)
Bérházak: Ganz ház (Bp. V. Akadémia u.), Róth Zsigmond bérháza (Bp. V. Múzeum krt.) Balassa János bérháza (Bp. VI. Bajcsy-Zsilinszky út), Kreische Antal bérháza (Bp. VI. Dalszínház u.), Unger-ház (Bp. VIII. Múzeum krt.), Dlauchy-ház (Bp. IX. Vámház krt.), Gr. Károlyiak palota-bérháza (Bp. VIII. Üllői út)
2014 01 20 hétfő
képzőművészet FUGA fine arts
17:00 LELKES László tárlatvezetése a 21. századi alteregók című kiállításon
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
építészet FUGA architecture
18:00 RÉKE – Régi Épületek Kutatóinak Estje
A Liszt Ferenc Zeneakadémia restaurálási munkái
Előadó: SERES András és restaurátor kollégái
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft)
2014 01 21 kedd
építészet FUGA architecture
18:00 Galéria Fórum
Recycling Socialism – A szocializmus építészetének újragondolása
A Tallinni Építészeti Biennálé kurátorával, Karin TŐUGU építésszel (b210) POLYÁK Levente (KÉK) beszélget.
Vendég: BOTOS András építészhallgató, a pályázat magyar indulója
angol nyelven, magyar tolmácsolással
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft)
film FUGA movie
20:00 Sügisball / Őszi bál (2007)
Fekete (tragi)komédia hat magányos emberről, akik egy szovjet időkből maradt lakótelepen tengetik tömbéletüket
Rendező és forgatókönyvíró: Veiko ÕUNPUU
A belépés ingyenes.
2014 01 23 csütörtök
képzőművészet FUGA fine arts
18:00 KÉP- ARCHITEKTÚRA
SZEGEDI Csaba
Kiállításmegnyitó
Megnyitja: L. SIMON László kormánybiztos, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke
Megtekinthető: 2014 02 09
2014 01 24 péntek
tudomány FUGA science
16:00 Ki mér, a pénz vagy az ember? A mai kultúra-gazdaságtan központi problémája
A Magyar Közgazdasági Társaság Kultúra-gazdaságtani Szakosztályának ülése
Előadó: MAGYARI-BECK István elnök, a Budapesti Corvinus Egyetem Professzor Emeritusa
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
2014 01 25 szombat
film FUGA movie
Tizenkét kőmíves No. 10.
VADÁSZ György portréfilmje
Szerkesztő: CSONTOS Györgyi
Rendező: CSONTOS János
Zöldfa produkció, 2005
A film a FUGA teljes nyitva tartási ideje alatt az előtéri képernyőkön két héten keresztül tekinthető meg.
2014 01 26 vasárnap
komolyzene FUGA music
18:00 Városok a Duna mentén
Bécs – Pozsony – Vác – Budapest
KLENYÁN Csaba klarinét szólóestje
Támogató: NKA
Jegyárak: 1500 FT / 1000 FT*
* Kedvezményes jegyár az Építész és Mérnök Kamara tagjainak, diákoknak, nyugdíjasoknak, pedagógusoknak és fogyatékkal élőknek.
Jegyvásárlás a helyszínen koncertkezdés előtt 1 órával.
Nyitva tartó kiállítások:
Recycling Socialism / A szocializmus építészetének újragondolása
Megtekinthető: 2014 01 21
Álomvölgy - Az üresség felfedezése
Megtekinthető: 2014 02 09
21. századi alteregók
Megtekinthető: 2014 01 20
Only Shadow
Megtekinthető: 2014 02 03
Lezárult a „MegszépülAVárosom” közönségszavazása, a győztes, a névadó megyeszékhely lett
A
„MegszépülAVárosom” kezdeményezés első lépcsőfoka 2013. december 20-án
zárult le. A szavazatok összesítése után kiderült, hogy a közel 90.000
leadott szavazat közül, 34.000 szavazattal Veszprém került ki
győztesként.
Így Veszprém városnak egy kiválasztott közterülete kerül felújításra 2014 tavaszán a programot életre hívó Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. és a programban résztvevő 7 építőipari cég (a Hörmann, a Mapei, a Fujitsu-Fisher klíma, a Ravak, a Rigips, a Creaton és az ELKO EP Hungary) részvételével. A felújítandó területet a szervezők az önkormányzattal közösen jelölik ki, amelyről már megkezdődtek a tárgyalások. A kezdeményezők azt tervezik, hogy a felújítást az önkormányzattal, közmunkások és a lakosok bevonásával, közösen végzik el, legkésőbb 2014. május 31-ig.
Hatalmas sikerrel zárult a „MegszépülAVárosom” program első – és egyben legfontosabb – lépése, a közönségszavazás. A kezdeményező hét építőipari cég (a Hörmann, a Mapei, a Fujitsu-Fisher klíma, a Ravak, a Rigips, a Creaton és az ELKO EP Hungary) a Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. közreműködésével, szeptember óta várta a lakosság szavazatait, a projekt erre a célra létrehozott saját weboldalán. A közel négy hónapos időszak alatt, csaknem 90.000 szavazat érkezett az ország különböző városaira, és Budapest egyes kerületeire azért, hogy megszépüljön közterületük, parkjuk. A győztes, több mint 34.000 vokssal Veszprém városa lett, melynek önkormányzatával, már fel is vették a kapcsolatot a program képviselői.
„Amikor a hét építőipari vállalat eldöntötte, hogy belevág ebbe a kezdeményezésbe, csak reméltük, hogy egy sikeres projektet álmodtunk meg. Néhány hét elteltével – látva a szavazatok számának folyamatos növekedését – már tudtuk, hogy jól döntöttünk” – mondta el Szabácsik Gergely a projekt koordinátora. „A hatalmas érdeklődés is bizonyítja, hogy még egy olyan nehéz helyzetben lévő iparágnak is, mint amilyen az építőipar, van lehetősége, sőt kötelessége a társadalmi problémákra, igényekre reagálni. A közel 90.000 beérkezett szavazat a legjobb bizonyítéka annak, hogy az emberek hálásak a felelős vállalati gondolkodásért, amelyet ez a hét építőipari cég képvisel” – tette hozzá.
A projekt vezetői már meg is tették a következő lépést, amelynek részeként felvették a kapcsolatot Veszprém városának önkormányzatával. A következő hetekben, közösen döntik el azt, hogy a város mely pontján induljon el az építkezés, amelynek lezárására egy nagyszabású majálist terveznek. A programról bővebb információ a http://megszepulavarosom.hu/ vagy a projekt Facebook oldalán található.
Forrás: Twist Communication
A belügyminiszter által alapított és
adományozott elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet
értelmében külön-külön kitüntetés szolgál a műemlékek, illetve a
régészeti örökség megőrzése érdekében munkálkodó szakemberek (9/A§),
illetve civil személyek, szervezetek (26/A§) megbecsülésére.
A Műemlékvédelemért - Forster Gyula-díjban minden évben egy, a műemlékvédelem területén kimagasló szakmai tevékenységet folytató szakember, míg a műemlékek megőrzése terén jelentős érdemeket szerzett hat személy vagy társadalmi szervezet a Műemlékvédelemért - Forster Gyula-emlékéremben részesülhet.
A Régészeti örökségért Schönvisner István-díj évenként annak a szakembernek adományozható, aki a régészeti örökség védelme területén fejtette ki kiemelkedő szakmai tevékenységét.
A Régészeti örökségért Schönvisner István-emlékérmet pedig négy személy vagy szervezet kaphatja, akik a régészeti örökségemlékek megőrzése során szereztek jelentős érdemeket.
A kitüntetések átadására 2014-ben a Műemléki Világnap alkalmából kerül sor.
Az elismerések 2014. évi kitüntetettjeire a Jelölőlap kitöltésével, az ahhoz csatolt részletesebb információk alapján lehet javaslatot tenni.
A javaslatokat 2014. január 30-án 17 óráig kérjük elektronikus vagy postai úton megküldeni az alábbi címekre:
e-mail cím: oroksegvedelem@bm.gov.hu
posta cím: Belügyminisztérium Örökségvédelmi Főosztály
1051 Budapest, József Attila utca 2-4.
A kitüntetések posztumusz nem adományozhatók!
Nem javasolhatók az egyes kitüntetésekre azok, akik korábban már kaptak.
További információ: 06-1-441-10-67
A jelöléshez szükséges adatlap és a korábbi díjazottak listája
mellékelten megtalálható.
FIGYELEM!
A javaslatokat a Jelölőlappal és a javasolt személy által kitöltött valamint aláírt
KEZDEMÉNYEZÉS- és NYILATKOZAT-űrlapokkal együtt kérjük megküldeni.
Eddigi díjazottak (2004-2013)
Mindezt Szőcs Gézától, a Milánói Világkiállítás felelős
kormánybiztosától tudtuk meg december 21-én, a Parlamentben megtartott
sajtótájékoztatón.
A magyar pavilon tervezését megalapozó látvány
ötletének kidolgozására időközben a Miniszterelnökség Szőcs Géza felelős
kormánybiztossal együttműködve, pályázatot írt ki, amely az épületnek
„a kiállítás üzeneteihez és céljaihoz illeszkedő megjelenésére, forma-
és színvilágára” vonatkozott.
A kiírás november 15-én a www.kormany.hu/download/a/f4/11000/P%C3%81LY%C3%81ZAT%20Milano%20Expo%202015.pdf
oldalon jelent meg, illetve – mint arról a sajtótájékoztatón
értesültünk – néhány televíziós csatornán szintén esett róla szó,
merthogy a pályázatra bárki – korhatár és szakmai végzettség nélkül –
jelentkezhetett, vagyis az nem kizárólagosan az építész szakmának szólt.
Ennek ellenére sajnálatos, hogy a pályázati kiírást a szakmai médiumok
többségéhez nem juttatták el. Ennek a kissé felemás helyzetnek, illetve a meglehetősen rövid (december 16.) határidőnek a fényében nehéz
megítélni, hogy a beérkezett negyvenöt pályamű soknak vagy kevésnek
tekinthető. A kiíró mindenesetre elégedett a beérkező munkák
mennyiségével – még Távol-Keletről is érkezett mű –, amelyek közül a
tizenegy tagú zsűri már ki is kiválasztotta a legjobbnak ítélt tizenöt
pályaművet. Ezekre lehet szavazni december 23-ától az expomilano2015.hu oldalon, ahol e munkák megtekinthetők.
A január 14-ig tartó szavazás eredménye nem kötelező jellegű, de azt a zsűri, a végső döntésnél, mindenképpen figyelembe veszi.
A
2015. évi Milánói Világkiállításról, Magyarország három téma
(Egészséges hagyományok; Magyarország a víz országa; Örökség a jövőnek)
köré szerveződő programjáról, illetve a pályázatról és a szavazásról
további információk a mellékelt csatolmányokban és az expomilano2015.hu oldalon.
Mellékletek:
Sajtótájékoztató a 2015-ös Milánói Világkiállítás arculatának bemutatásáról
JANUÁR 22. SZERDA
11 óra
megemlékezés és koszorúzás a Nemzeti Sírkertben, a Fiumei úti temetőben, Ybl sírjánál
Snell György protonotárius kanonok, c. apát, a Szent István Bazilika plébánosa, EKIF igazgató, a Szent Jobb őre
Ráday Mihály Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Nemzeti Panteon Alapítvány társelnöke
17 óra
A Kiállított tárgy maga az épület programsor keretében a Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc Plébániatemplomot bemutatja Andrássy Dorottya művészettörténész
17:30 óra
a 2014 Ybl Bicentenárium – Magyar Építészet Ybl Emlékéve megnyitja Dr. Szaló Péter H. Államtitká BM Területrendezési, Építésügyi és Örökségvédelmi H. Államtitkárság dr. Szentes Tamás főpolgármester-helyettesköszöntőt mond Tarlós István Főpolgármester nevében
Ökumenikus Istentisztelet
Szabón Gábor Plébánosatya
- evangélikus, görögkatolikus, református és unitárius lelkészek közreműködésével - vezeti az ünnepi liturgiát a szertartáson énekel a Szent Efrém Férfikórus - Bubnó Tamás karnagy a magyarországi történelmi egyházak - zsidó, katolikus, evangélikus, református, ortodox - liturgikus zenéje
A Ferencesek a belső-ferencvárosi katolikusok hitéletének megszervezését közel kétszáz éve 1822-ben kezdték meg. Az ideiglenes templomukat az 1838-as árvíz tönkretette. 1867-ben Ybl Miklós tervei alapján megkezdődött az új templom építése.
Ma, a háború után Gerő László által helyreállított templom egyre romló állapotban van.
http://www.ybl2014.hu/meglevo-epuletei/szakralis-epuletek/templomok/
ferencvarosi-r-k-pl-templom-bp-bakats-ter-assziszi-szent-ferenc-plebania-templom-1865-79/ és http://www.szentferencplebania.hu
részvétel díjtalan
a Plébániatemplom belső felújítására „kérlek, adj egy 200ast” adományokat gyűjtünk helyszín a Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc Plébániatemlpom: Budapest IX. Bakáts tér 13. együttműködő Partner a Ferencvárosi Assisi Szent Ferenc Plébánia szervező az Ybl Egyesület
A decemberi lapszám alábbi cikkei bővített tartalommal (laudációkkal és
az tervpályázati anyaggal) alábbi linkekre kattintva olvashatók:
- MÉK-MÉSZ diplomadíjak
- Ezüst Ácsceruza díj
- „Római –part, 2100” – Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület
Az innocities program indításaként “CREATIVE INDUSTRIES IN CENTRAL EUROPE” címen 2014. január 23-án 9-17-ig a Graphisoft Parkban rendezendő első nemzetközi konferenciánkra örömmel és büszkén hívjuk meg. Jöjjön el és szerezzen információt a kreatív iparról, és az európai gazdaságban kivívott növekvő szerepéről.
Legyen tanúja annak, hogyan találják meg a helyüket ebben az alulról induló kezdeményezésben a kreatív gazdaság szereplői; a vállalkozások, művészek, szakértők, politikusok, városvezetők, gazdasági kamarák, az egyetemek és más szervezetek. Legyen részese egy nagy ívű közép-európai kezdeményezésnek, az innocities programnak.