A kerámia mindenhová illik
„TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ – tető az építészetben” pályázat eredményei
Lakóházak, középületek, műemlékek, templomok, hagyományos, kortárs vagy akár organikus módon megfogalmazott épületek ismét megjelentek a „TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ– tető az építészetben” pályázaton, nehéz összehasonlításra késztetve a zsűrit.
A 25 benyújtott pályázat közül 12 döntőbe jutott épület tervezői vettek részt az ünnepélyes díjátadón. A zsűri megosztva négy I. díjat, két különdíjat és közöttük 800 000 Ft pénzdíjat osztott ki.
„…nem könnyű nyerni, hiszen sok a kiváló szakember…”
A CRETON elkötelezett: a minőségi munka, minőségi elismerést érdemel
A Tetőszépségverseny 2016. évi eredményei
Igazi közösség érett össze a CREATON anyagokkal előszeretettel fedő szakemberekből, a munkájukat elismerő, idén 7. alkalommal megrendezett Tetőszépségverseny díjátadójára. Mindig vannak új pályázók és vannak visszatérők, és olyanok is, akiknek a munkája nemzetközi összehasonlításban, és egy nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét.
Jó hír ez a megrendelők számára is, hiszen egyre több szakember a minőségi munka mellett teszi le a voksát. A CREATON pedig elkötelezett amellett, hogy a minőségi munka minőségi elismerésben részesüljön.
Az Információs Hivatal két részvételi felhívást tesz közzé:
1. Elektromos vezeték építési- és a hozzá kapcsolódó műtárgy és gépészeti munkák tervezése, tervezői művezetése és kivitelezése tárgyban
A részvételi felhívást a www.mkih.hu/szerzodesek.shtml vagy a www.ih.gov.hu/szerzodesek.shtml linken érhető el.
A pályázat célja:
Építészeti (funkcionális és esztétikai), műszaki és technológiai, valamint gazdaságossági szempontok összehangolásával tervezett és kivitelezett igényes tetők népszerűsítése. Pályázni lehet minden olyan Magyarországon megépült lakó-, köz-, vagy ipari épület tetőfedésével illetve tetőszigetelésével
és kiviteli terveivel, ahol az építés jogilag rendezett engedélyek alapján folyt és a tető 2014. január 1. és 2016. december 31. között került átadásra és teljesen elkészült. Energiatudatos épületburok és Zöldtetős pályamunka esetén korábban elkészült tetővel is lehet pályázni. A munka jellege új vagy felújítás
(épületegyüttes vagy nagyobb beruházás esetén műszakilag és funkcionálisan külön bírálható tető- illetve homlokzati egység) egyaránt lehet.
Key Dates for the Competition:
Download the complete brief
Pályázat pontos címe, tárgya, célja és jellege:
Tervpályázat címe, tárgya:
Pályázat az első világháború hódmezővásárhelyi emlékművének bővítésére:
a hősök nevének megjelenítésére.
A pályázat célja:
Az első világháború hódmezővásárhelyi hősei nevének elhelyezésére, kialakítására és megformálására vonatkozó
Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren álló emlékmű – a lovas-szobor – közvetlen környezetében mintegy 3000 névfelirat elhelyezését leíró (A), illetve bemutató (B) ötletek beszerzése, továbbá a legjobbnak tartott megoldások bemutatása, majd a véglegesként elfogadott változat megvalósítása.
A pályázat jellege:
A pályázat jellege tervpályázat, mindkét kategóriában: nyílt, titkos.
A Pest Megyei Építész Kamara (a továbbiakban: PMÉK) a 2014. évi küldöttgyűlésén Wéber Antal magyar műépítész emlékére az illetékességi területén kamarai tagsággal rendelkező tagok részére, a szakmai megítélés szerinti legkiválóbb alkotói tevékenységet folytatók számára adományozható Wéber Antal elismerő díjat alapított. A Díj olyan természetes személynek (kivételes esetben csoportnak) adományozható, aki a PMÉK tagjaként, illetve egykori tagjaként, a környezet alakítása, fejlesztése és védelme szempontjából meghatározó alkotó tevékenysége kiemelkedően magas színvonalú szakmai értékeket hordoz. A Díj alapító okirata a http://www.pmek.hu honlapon megtekinthető.
A KNAUF INSULATION Fagyapot termékek alkalmazása az építészetben tárgyú pályázat.
Fiatal tervezők díját – 100.000.-Ft díjazással Tomasák Gergő, a BME Építészmérnöki Kar IV. éves hallgatója nyerte.
A nyertesnek ezúton gratulálunk !
Az utóbbi években épült vagy felújított épületek seregszemléje az Év Homlokzata pályázat, melynek díjait november 3-án osztották ki Budapesten, a Várkert Bazárban. Az öt kategóriában, építészek és kivitelezők számára meghirdetett versenyre idén 243 nevezés érkezett. A kategória győzteseknek járó 1-1 millió forintos díjat független szakmai zsűri ítélte oda.
Családi ház, társasház, középület, panel és műemlék-felújítás kategóriában hirdette meg idén nyolcadik alkalommal az Év Homlokzata pályázatot a díj alapítója és fő támogatója, a Baumit. A pályázat célja az, hogy értékelje és megismertesse az elmúlt években épült vagy felújított épületeket, valamint kitüntesse azokat az építészeket és kivitelezőket, akik ezeket létrehozták. Idén 243 nevezés érkezett, 77 családi ház, 26 társasház, 94 középület, 26 panel és 20 műemlék épülettel jelentkeztek a pályázók.