2021. október 19-én (kedd) 16 óra 30 perc kezdettel az Építész (kul)túra csapata újabb két épületbejárást szervez.
A bejárást vezető építészek: Biró Béla, Fodor Dániel, Kállay Ferenc, Nagy Béla.
Először a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthon, Általános Iskolája, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolája és Készségfejlesztő Iskolájába látogathatunk el (a bejáráson fogad minket Győri Zsófia Igazgató Asszony)
Meghívó az építész világnapja alkalmából megrendezésre kerülő szakmai délutánra
Helyszínek: Kaposvár, Fő utca 101. Rippl-Rónai Múzeum előadó terme, Kaposvári Várpark
Az ÉPÍTÉSZ/KUL/TÚRA csapata épületbejárást tart az Agóra Tudományos Élményközpontban.
Szakmai idegenvezetőink: Kovács Péter DLA és Lengyel István építészek, akik arra kaptak megbízást, hogy az egyetemhez kapcsolódó botanikus kert területén olyan épületet tervezzenek, ahol a természettudományokat részletesen, interaktív módon ismertetik meg a látogatókkal, ugyanakkor elősegítik az iskolás gyerekek pályaválasztását is.Természeti értékeinek köszönhetően, de városszerkezeti szempontból is különleges maga a helyszín is. A beépítési terv még az 1910-es évek elejétől alakult ki Korb Flóris (1860–1930) tervei nyomán, és a Nagyerdőben végül egy szigorúan ortogonálisan szerkesztett, tengelyekre felfűzött pavilonrendszerben helyezték el az épületeket.
Megnyitó: 2021. 10. 06 szerda 17:00
Helyszín: Hajdú-Bihar megyei Építész Kamara kiállítóterme (4028 Debrecen, Sarló utca 3.)
A Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara lehetőséget kapott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Építész Kamara kiállítási anyagának bemutatására, mely a szakma albuma az elmúlt évekből származó életképekkel, a konferenciák, szakmai találkozók, beszélgetések, díjátadók, egyéb események emlékezetes fotóival.
A mértékadó tervező műhelyek mintegy 10 évre visszatekintő bemutatkozását áthatja a sokszínű alkotókedv, a vidék kreativitása, az alkotás öröme és jókedve.
Együttműködési megállapodást kötött a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara, melynek célja a felek közös szakterületeit érintő szakemberképzés és szakmagyakorlás minőségének emelése, a fejlődés elősegítése.
Az ÉPÍTÉSZ/KUL/TÚRA csapata épületbejárást tart a Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központban, majd azt követően a Nagyerdei Víztoronyban.
Szakmai idegenvezetőnk: Győrffy Zoltán építész
Időpont: 2021. július 29. (csütörtök) 17.00 óra
Találkozó helye: a Nagyerdei Stadion szomszédságában található Ködszínháznál
Az ÉPÍTÉSZ/KUL/TÚRA csapata a Hajdúdorogi Főegyházmegye Görögkatolikus Metropólia Hivatalának közreműködésével épületbejárást tart a Görögkatolikus Metropólia Hivatalában.
A rendezvény bárki számára látogatható (kamarai tagság nem feltétel!), viszont előzetes regisztráció szükséges! Regisztrálni az epiteszkultura@gmail.com címen lehet.
Programajánló: https://www.facebook.com/events/537649960576430