KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Talajvizsgálati jelentések készítésének díjszámítása

Az MMK Geotechnikai Tagozata a 266/2013. (VII. 11.) Kormányrendelethez kapcsolódóan a geotechnikai tervezők szakmagyakorlási tevékenységeire vonatkozó eljárásrendekkel több kiadványban is foglalkozott.

A közelmúltban készült egy útmutató, amely a talajvizsgálati jelentések készítésének díjszámításával foglalkozik. Ennek megújítását a piaci viszonyok monitorozása mellett évente tervezzük.

Az útmutató célja, hogy egy építési beruházás előkészítésének és megvalósításának egyes fázisaiban elkészítendő talajvizsgálati jelentés készítőjét, a megrendelőt és a munkában résztvevő szakági tervezőket segítse a reális vállalási ár meghatározásában, az esetleges szélsőségesen alacsony díjak kiszűrésében.

A gyakorlati tapasztalatok alapján a talajvizsgálati jelentések készítői az útmutatóban részletesen felsorolt szempontrendszereket, a vonatkozó szakmai útmutatásokat sokszor figyelmen kívül hagyják.

Ennek eredményeként a geotechnikai területéhez kapcsolódó méretezési feladatok sok esetben kellő megalapozottság nélkül, szükségtelen kockázatvállalás mellett készülnek.

Ezek később egy-egy beruházás megvalósításának szakaszában számos nehezen kezelhető műszaki, pénzügyi, illetve időbeliséget érintő problémát okoznak.

Egy-egy tervezési terület talajvizsgálatakor természetesen, a szükséges vizsgálati program összeállítása kapcsán az adott helyszín geotechnikai adottságait, a tervezett létesítmény paramétereit egyedileg értékelni kell, a talajvizsgálati jelentés programját, műszaki tartalmát, díját ez alapján lehet meghatározni.

Bízunk benne, hogy útmutatónk az építész szakma számára is segítséget nyújt ahhoz, hogy egy-egy projekt esetében a megvalósításhoz szükséges talajvizsgálati jelentést megfelelő műszaki tartalommal és díjjal tudják elkészíttetni.

Útmutatónk az alábbi linkről tölthető le: https://geotechnikaitagozat.hu/images/Dijszamitas_2023.pdf

Az MMK Geotechnikai Tagozatának elnöksége


Létrehozás időpontja: 2023-03-16 15:54:25
Utolsó módosítás időpontja: 2023-03-16 19:48:46
Cimkék: talajvizsgálat, díjak, díjszámítás; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 974
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=47461